„Megszépül minden, hogyha szeretik”

Április 3-a és 9-e között zajlottak a Méltóság Hete program rendezvényei Debrecenben. A Méltóság Mezeje program tizedik, jubileumi évét ünnepli. A „Megszépül minden, hogyha szeretik” címmel hagyományosan meghirdetett irodalmi pályázatára idén közel 300 pályamunka érkezett. Iskolánkból több diákunk készített prózai illetve verses művet a Mécs László – idézet hatására.

A 2017. április 14 – én a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtárban megrendezett díjátadóra három tanulónk kapott meghívást:

Tirol Tamara 6.a osztályos tanuló vers kategóriában  harmadik helyezést ért el,

Smider Dorka Életke 6.a és Kertész Ádám Csaba 7.b osztályos tanulók próza kategóriában a zsűri különdíját kapták.

Felkészítő tanáraik: Budáné Hajdú Ágnes és Makai Judit.

Szép eredményükhöz gratulálunk, és a zsűri egyik tagjának, Tatai Nikolettnek a szavaival kívánunk nekik további jó munkát: ”Meglátjátok azt a világban, ami igazán számít, az értékeket és a különlegességet”.

A díjnyertes pályamunkákat az alábbiakban olvashatják:


Megszépül minden, hogyha szeretik

Megszépül az idő,
Megszépül a tér is,
Elalszik az erdő,
Elringat a szél is.

Megszépül az élet,
Megszépül a lélek,
Csak szeress,
És nevess. 

Mert a szeretetnek nagy az ereje,
Hatalmasabb, mint a hegyek teteje.
Gyógyít is, ápol is a szeretet,
És mélyebb, mint az óceán feneke.

A szeretetnek nincs ára,
Ha elszórod a magját,
Kinő a virága,
És szeretetet hoz a világra.

Tirol Tamara
6. a osztály

 

Megszépül minden, hogyha szeretik ...

    Egy alföldi kis falucskában, magányosan éldegélt egy idős hölgy, aki beteges volt, a családja ritkán látogatta, és a környékén sem sokan szerették.

   Ha valaki szóba állt vele, mindig elpanaszolta a betegségeit, a kevéske nyugdíját, sokszor sírva is fakadt. Ezért inkább elkerülték az emberek. Főleg a gazdag szomszédjai, akik még néha bántották is a hölgyet csúfolódásukkal. Így éldegélt ott a kicsiny házikójában. Minden reggel elballagott a boltba, de még ott sem mert senkihez szólni,mivel tudta, hogy úgysem szívesen hallgatják meg.

  Egy borongós, hideg téli napon, amint be akart lépni a bolt ajtaján, megpillantott egy apró kiscicát. Nagyon sovány volt, csapzott a szőre, csipásak a szemei, a farka törött. Az idős hölgy fejében megfordult az, hogy hazavigye, de hát nem tudna róla gondoskodni, mivel magáról is alig tudott.  Aztán mégis annyira megsajnálta, remegő kézzel beletette kosarába és hazavitte. Otthon, amikor be akarta vinni a házába, a cica kiugrott a kosárból, nem mert bemenni a hölggyel. A néni nem akarta erővel bevonszolni, ezért kivitte neki azt a kis kenyeret és tejet, amit vacsorára akart megenni. Azután bement a házba, és lefeküdt aludni.

  Másnap reggel boldogan nyitotta ki az ajtót, de nem találta kint a cicát. Csak annyit látott, hogy a szomszéd kislány játszik az udvarukon. Nagy szégyenlősen odament hozzá, és a kerítésen keresztül megkérdezte tőle:

  • Drágám, ne haragudj már, hogy megkérdezem, nem láttál egy kismacskát itt errefelé?
  • De láttam, apa elzavarta, és mikor megkérdeztük Lacival, hogy miért tette ezt, azt mondta, hogy azért, nehogy valamilyen betegséget elkapjunk attól a rusnya macskától.

Az idős néni erre nagyon elszomorodott, mivel az a kismacska volt az egyetlen állat, amellyel tudott volna barátkozni.

  Szomorúan leballagott a boltba, nem szólt senkihez, nem nézett mást, csak a csupasz járdát, amelyet minden nap végigjárt a boltba menet. A bolt előtt megállt, még egyszer körülnézett, hátha látja ott a kiscicát. A cicát nem látta, de hirtelen vékonyka nyávogást hallott a háta mögül. A kiscica félénken lépkedett felé, mintha azt mondaná:"Vigyél haza engem, kérlek!". Az idős hölgy örömmel felvette a cicát, megölelgette, beletette kosarába és hazavitte.

   Ezek után gondozta a kicsit, minden percét vele töltötte. Megfürdette, kitörölgette a szemét, kifésülte a bundáját, még játszott is vele. Tavaszra a kismacska szépen helyrejött, meghízott, kifényesedett a szőre, csak a törött farkincája végéről lehetett ráismerni a régi kidobott, csapzott kiscicára. Dorombolva, boldogan dörgölőzött a néni lábához, a nénit is boldogság töltötte el mindig, ha ránézett. Együtt kapálták a kertet, gondozták a virágokat, a cica lepkéket, szöcskéket kergetett, ilyenkor a néni jókat kacagott rajta.

A szomszédok is mosolyogva nézték, mondták is az idős hölgynek, milyen szép macskája van.

  A nénike boldogabb nem is lehetett volna. Nem panaszkodott többet, bátrabb, magabiztosabb lett, hisz fontos dolga volt, egy kis életről gondoskodott. Családja ezek után rendszeresen meglátogatta, és ők is megdicsérték a szép cicát.

   És az idős néni és a cicája boldogan éltek együtt, míg meg nem haltak.

 Smider Dorka Életke
6. a osztály

 

Ketten a kurucok és labancok között

   Élt egyszer a XVIII. század elején, a Rákóczi-szabadságharc idején valahol a Tiszántúlon egy nemes. Barackos Imre volt a neve.  Ez a nemes teljesen feleslegesnek tartotta a szabadságharcot. Ha valaki megkérdezte róla a véleményét, így válaszolt:  „A harccal csak annyit érhetnek el a kurucok, hogy magukra haragítják a császárt. Akkor pedig nagy baj lesz. Ha most leraknák a fegyvert, talán enyhébb lenne a büntetésünk.”  Nem messze lakott tőle a barátja, aki szintén nemes volt. Kis Ferencnek hívták. Gyerekkoruktól jól ismerték egymást.

   Egy szép júniusi napon a Kis Ferenc ebéd után a háza előtt pipázott. Jobb kéz felől egy porfelhőt látott közeledni. Megvárta, amíg közelebb ér. Lovasok voltak labanc egyenruhában. Összesen tizenöt ember és huszonnégy ló jött két szekérrel. Egy magas, izmos férfi leszállt a lováról és beszélt vele.

  • Ön Kis Ferenc?
  • Igen, én vagyok.
  • Letartóztatom kurucok bújtatása miatt.
  • De én nem bújtattam kurucokat.
  • Parancsot kaptam, hogy tartóztassam le.

Ezután mondott valamit németül az embereinek, akik leszálltak a lóról, ketten odamentek Kis Ferenchez, megkötözték a kezét, feltették egy lóra és vele maradtak, amíg a többiek is elvégezték a rájuk bízott feladatot. Minden értékeset, amit a házában találtak és minden élelmiszert felraktak a szekerekre, ami pedig nem fért fel, azt a lovaira és szarvasmarháira, mert ezek a közelben legeltek. A juhait szerencsére a juhásza távolabbi legelőre hajtotta, a labancoknak pedig nem volt idejük megkeresni őket. Az egész fosztogatással nagyon siettek. Végül, amikor már útra készek voltak, a két őr is felszállt a lovára, majd visszalovagoltak Kis Ferenc mellé. A labancok vezetője néhány égő fáklyát dobott a házába és az istállóiba, majd a csoport élére állt és elindultak. Gyors tempóban haladtak tovább. Amikor később hátranézett, már csak az ég felé kúszó sűrű, sötét füstöt látta.

Úgy félórai gyors lovaglás után egy árnyék tűnt föl mögöttük. A vezetőjük szavára elkezdtek vágtatni, a szarvasmarhákat és a szekereket pedig hátrahagyták. Ennek ellenére az árnyék közeledett, már az út porát is látni lehetett. Amikor már a vágtató kurucokat is lehetett látni, még gyorsabb vágtára fogták a lovukat, Kis Ferencet az őrei le is hagyták már, ő pedig próbált lemaradni. Lehetett látni a labancok arcán a rémületet. Egymás után hagyták el a labanc lovasok a zsákmányt, a végén már csak a gazdátlan lovak maradtak. Ekkor Kis Ferenc megállította a saját lovát, és megvárta a kurucokat. A kuruc csapat élén haladó lovas megállt, majd a többi is.

  • Ön Kis Ferenc?- kérdezte csapat élén haladó kuruc.
  • Igen, én vagyok.
  • Öten maradjanak vele!- szólt az embereihez, majd folytatta az üldözést.

Követték a kurucok öt kivételével. Nem szóltak hozzá, csak nézték a gyorsan távolodó csapatokat. Egyre jobban szűkült a távolság a két csapat között. Hirtelen egy lövés törte meg a vágtató paták dobogását, majd egyre több. Egyszer csak a szemük már nem tudta megkülönböztetni a két messzi csapatot egymástól. Fémek halk csattogását lehetett hallani. Végül visszafordult a távoli csapat, de néhányan még ott maradtak, valószínűleg a halottakat temették el. Már nem haladtak annyira gyorsan. Volt köztük néhány sebesült is. A vezérük elvágta Kis Ferenc kötelét.

  • Szálljon fel a lovára! Most visszamegyünk a szekereknél és szarvasmarháknál hagyott embereimhez. Gondolom, nem önszántából ment velük összekötözött kézzel. Önt is letartóztatták?
  • Igen. Honnan tudja?
  • Ezen a környéken sorban tartóztatják le a nemeseket. A katonákat az ő vagyonukból tartják el. Ha visszamegy a birtokára, újra elfogják. Inkább tartson velünk. Legyen ön is kuruc!
  • Rendben van. Szívesen leszek kuruc. Tudják már, hogy ki lesz az új áldozatuk?
  • Igen. Valószínűleg Barackos Imre következik. A kémeink szerint  két hét múlva támadnák meg, de mivel önt nem tudták elfogni, valószínűleg hamarabb mennek érte. A biztos időpontot azonban nem tudjuk, így nem fogjuk tudni megakadályozni.
  • Barackos Imre a barátom. Meg kell őt mentenem.
  • Akkor azt ajánlom, hogy siessen, hogy legyen ideje elmenekülni. De vigyázz vele, mert azt beszélik, hogy az utóbbi időben a labancokkal barátkozik. Sok szerencsét!
  • Köszönöm!- mondta Kis Ferenc, és meggyorsíttatta lova lépteit.

Már nyugat felé járt a nap, amikor az erdős úton egy kanyart elhagyva megpillantotta a barátja házát. Leszállt a nyeregből és gyalog folytatta az útját. Az istálló mellett elhaladva mulatozás hangjaira lett figyelmes. Biztos a szolgák mulathatnak bent- gondolta. Odament a ház ajtajához és bekopogott. Német szó hallatszódott bentről. Balsejtelmei támadtak. Már éppen ült volna vissza a nyeregbe és menekült volna el, amikor a barátja ajtót nyitott neki. A barátja és az ajtó közötti résen át bepillantva az asztalnál két labanc egyenruhában lévő férfit látott. Barátja meglepett hangja riasztotta fel a csodálkozásból.

  • Hát te mit keresel itt, Ferenc.
  • A-a-azt hiszem, ro-ro-rosszkor jöttem- dadogta ijedten Ferenc. – Már megyek is.
  • Nem Kis Ferenc van itt véletlenül?- hallatszódott bentről egy másik hang.
  • De, igen. Ő van itt- válaszolt Imre.

Ekkor Ferenc felpattant a ló hátára és vágtatott vissza. De amikor az istállónál járt egy lövés dördült el, a lova felbukott, ő pedig beverte a fejét egy kőbe. A lövés hallatára kirohantak az istállóból a labancok, körbevették és a kardjukat a nyakához nyomták. Imre pedig meglepődve nézte a mellette álló két labanc tisztet, akik közül az egyik még mindig a kezében tartotta a fegyvert. Közelebb mentek a körhöz. Az egyik labanc tiszt így szólt a többi labanchoz:

  • Elrakhatjátok a fegyvert. Kötözzétek meg és éjszakára legyen nálatok az istállóban.
  • Miért tettétek ezt?
  • Mert kurucokat rejtegetett a házában. Letartóztattuk, de úgy látszik megszökött. Valószínűleg itt akart elrejtőzni.
  • Beszélhetnék vele, majd ha felébred?
  • Persze. Szóljatok, ha felébred!- fordult a katonáihoz. - Most pedig menjünk be! Hideg van idekint - szólt újból Imréhez.

Bementek újra és leültek az asztalhoz. A gondolataikba merülve vártak. Végre kopogtak az ajtón. Imre ment kinyitni. Ezúttal egy szigorú kinézetű labanc tiszt és 20 embere állt az ajtó előtt.

  • Üdvözlöm százados úr! Ön jöjjön be, az emberei az istállóba mehetnek.
  • Nem hallottátok?! Irány az istálló!- parancsolta embereinek, majd besétált az ajtón.
  • Százados úr!- köszöntötték a bent lévő tisztek.
  • Uraim!
  • Tessék leülni!- kínálta hellyel a tisztet Imre.
  • Van esetleg valami tervük?
  • Igen. Holnapután reggel, amikor Egri őrmester is megérkezik, a Barackos úrtól megvett gabonát az úton szállítjuk, de amikor az élesen észak felé kanyarodik, mi letérünk róla és folytatjuk az utunkat tovább egyenesen az erdőben. Az utat Barackos úr foglya mutatni. Amikor kiértünk az erdőből, mi akkor kanyarodunk csak újra észak felé, hogy újra rátérjünk az útra. Így legalább két napot késünk, de kikerüljük azt az útszakasz, amelyiket a kurucok ellenőriznek.
  • Az erdőben nem tudunk szekereket szállítani.
  • Igen, de a katonák is tudnak vinni valamennyi gabonát, ráadásul Barackos úr ad kölcsön néhány lovat és szamarat.
  • Rossz terv, de most túlságosan fáradt vagyok ahhoz, hogy kitaláljak egy jobbat, ezért maradhat.
  • Ebben a pillanatban kopogtak. Ismét Imre nyitott ajtót. Egy katona állt ott.
  • Uram! A fogoly felébredt.
  • Köszönöm! Elmehetsz. Uraim, megengedik, hogy távozzam?
  • Persze! Jól megleszünk mi maga nélkül is- mondja a százados.

Imre egy kicsit távolabb húzta a megkötözött barátját a labancoktól, hogy ne hallják a beszélgetésüket.

  • Igaz az, hogy kurucokat rejtegettél a házadban?
  • Nem.
  • Akkor le sem tartóztattak?
  • De. Ezzel az indokkal.
  • Hazudsz! A labancok nem tartóztatnak le senkit hamis vádak alapján.
  • Most mégis ezt tették. Nem is először. A környéken sorban tartóztatják le a nemeseket.
  • Hogy szöktél meg?
  • Kurucok vettek üldözőbe minket. A labancok a menekülés közben nem foglalkoztak velem, így meg tudtam állni.
  • Miért jöttél hozzám?
  • Mert azt hittem, hogy te következel.
  • Nem hiszek neked, de ha hinnék is, akkor se tudnék tenni semmit. Jó éjszakát!

Ezután visszahúzta a labancok közelébe és elment.

Másnap reggel beszélt a századossal.

  • Megnézem, hogy a kurucok nem tanyáznak-e már ott is, ahol át szeretnénk kelni az erdőben. Nem lenne jó, ha beléjük botlanánk.
  • Menjen, amerre akar, csak holnap reggelig érjen vissza.

Felszállt egy lóra és elindult az úton, de nem ott tért le az útról, ahol tervezték, hanem ott, ahol a kuruc táborba kell menni. Az egyik jobbágya mutatta meg az ösvényt. Érezte, hogy követik, de se nem látott, se nem hallott semmilyen hangot.

Negyedórányi lassú lovaglás után egy nagy, kerek tisztásra ért, amely teli volt sátrakkal és kurucokkal.

  • Ki itt a vezér?- kérdezte hangosan.
  • Én vagyok az - mondta egy magas, barátságos arcú férfi.
  • Barackos Imre vagyok. Beszélhetnénk négyszemközt?
  • Igen. Erre jöjjön- válaszolt a férfi elkomorodva és elindult egy sátor felé. Bementek. A sátorban le volt terítve egymásra néhány pokróc és volt mellette néhány szék. - Üljön le- mondta és maga is helyet foglalt.
  • Ismeri Kis Ferencet?
  • Igen.
  • Ön mentette meg a labancoktól?
  • Igen.
  • Hamis váddal tartóztatták le?
  • Igen.
  • Én következtem volna?
  • Igen.          
  • Tudta, hogy eljött hozzám?
  • Igen.
  • Én csak miatta vagyok itt. Én nem támogatom önöket. Adtam el gabonát a labancoknak. Nálam gyülekeztek. Észrevették Ferencet és foglyul ejtették. Miattam esett fogságba, ezért ki akarom szabadítani. Holnap fog indulni a rakomány. Ahol az út élesen észak felé kanyarodik, ott le fogunk térni az erdőbe, hogy elkerüljük a kurucokat. Én vezetem át őket az erdőn. Miután átvágtunk az erdőn, észak felé megyünk tovább, és visszatérünk az útra. Önök ott csaphatnak le ránk, ahol akarnak.
  • Honnan tudjam, hogy ez nem csapda?
  • Mielőtt támadna, küldjön felderítőket. Ellenőrizzék le a létszámunkat! 65 katona, 3 tiszt, Ferenc és én leszünk ott.
  • Még meggondolom. Köszönöm! Akar-e még valamit mondani?
  • Nem.
  • Akkor távozhat.
  • Köszönöm!

Másnap reggel elindultak. Elöl lovagoltak a tisztek és Barackos Imre, mögöttük 10 katona, mögöttük 9 katona, középen a fogoly, mögöttük a többi katona. Mindegyik katona vezetett maga mellett egy lovat vagy szamarat, amelyek hátán a zsákok meg voltak tömve gabonával. Nyugodtan lovagoltak az úton, nem zavarta őket senki. Amikor letértek az útról, az erdőben egyesével ment mindenki, elöl Imre. Hirtelen, az egyik bokor felől egy lövés szakította félbe az erdei madarak szép énekét. Ezt a lövést rengeteg követte, majd minden labancot megtámadtak a kurucok. Foglyul ejtették a tiszteket és azokat, akiknek volt idejük megadniuk magukat. Imre kiszabadította Ferencet.  Őket békén hagyták a kurucok. Ferenc megfogta Imre karját és a közeli bokor felé húzta.

  • Fuss Imre, mielőtt még téged is elkapnak.
  • Engem nem fognak. Én hívtam ide őket.
  • Te? Hiszen te a labancok pártján állsz!- hitetlenkedett Ferenc.
  • Hogy hagyhattam volna, hogy az én hibámból téged elvigyenek hamis vádakkal?!
  • Köszönöm!- hálája jeleként megölelte Imrét. - Már azt hittem, hogy börtönbe vetnek vagy kivégeznek. De te ezután mihez fogsz kezdeni? Már nem mehetsz vissza a földedre, mert letartóztatnak valódi vádakkal.
  • Arra gondoltam, hogy beállok kurucnak. Már rájöttem, hogy milyenek valójában a labancok. Harcolni kell ellenük.

Ekkor odalépett melléjük a kurucok vezére.

  • Köszönöm, hogy szóltál nekünk! Most általad nagy győzelem részesei lettünk! Köszönjük! Mivel hálálhatnám ezt meg neked, Imre?
  • Most már nem mehetek vissza a földemre. Csatlakozhatnék hozzátok?
  • Igen, természetesen.
  • A foglyokat ezek után bekötött szemmel a táborhelyükre vitték. Csendben, szó nélkül mentek, egyedül a százados sóhajtott fel egyszer:
  • Tudtam, hogy rossz a terv. Legközelebb nem hallgatok nálam alacsonyabb rendűekre, mert csak az én tervem válhat be.

       A foglyokat kicserélték kuruc foglyokra, amikor pedig már elfogytak a kuruc foglyok, eladták őket, nem öltek meg senkit sem. Barackos Imréből és Kis Ferencből pedig vitéz kurucok lettek.

Kertész Ádám Csaba
7. b osztály

/container -->