„Nyisd ki a szemedet és csökkentsd a szemetet!”

Az Európai Hulladékcsökkentési Hét jelmondatát választottuk akciónk nevének ebben az évben, csatlakozva az európai mozgalomhoz.

A hét során változatos programok közül választhattak tanulóink.

A felső tagozatosok plakátokat készítettek a 8R bemutatására. A 8R mozgalom egy lehetőség a háztartásokban keletkező hulladék csökkentésére, újrahasznosítására.

 

Az alsósok könyvjelzőkön hirdették a hét jelmondatát.

Az osztályok környezetvédelmi felelősei előadást tartottak a hulladékgazdálkodás fontosságáról. Az osztályok akciótervet készítettek arról, hogy ők mit vállalnak azért, hogy csökkentsék a keletkezett szemét mennyiségét.

Filmklub foglalkozásán megtekintették a Waste Land dokumentum filmet, mely Vik Muniz brazil művész projektjét mutatja be. Ő a Rio de Janeiro külvárosában található hatalmas szeméttelepen élők által kiválogatott, újrahasznosításra alkalmas szemét felhasználásával készített műalkotásokat, melyeket később New Yorkban elárverezett.

A felső tagozatosokkal bekapcsolódtunk városunk által szervezett lombgyűjtő akcióba is. Iskolánk udvarán a 2 hatalmas zsák megtöltése után is még jócskán maradt összegyűjtött lomb, melyet komposztálni fogunk.

 

A délutáni foglalkozásokon játékos formában, társasjátékkal játszva ismerkedtek a gyerekek a szelektív hulladékgyűjtéssel, a hulladékgazdálkodás alapjaival.

Technikaórákon a felső tagozatosok a komposztálás alapjaival és a keletkezett komposzt hasznosítási lehetőségeivel ismerkedtek. A Rózsavölgyi Oktatóközpontunkban évek óta komposztálják az iskolakert művelése közben keletkezett zöld hulladékot.

A hulladékcsökkentési hét üzenete a változatos tevékenységeknek köszönhetően minden tanulónkhoz és rajtuk keresztül a családokhoz is eljutott.

/container -->