Az én kincses ládám valahol a Méltóság mezején

Az én kincsesládám címmel hirdette meg Debrecenben irodalmi pályázatát a Magyar Hospice Alapítvány Méltóság mezeje programja immár harmadik alkalommal.

Az eredményhirdetésre 2011. április 7-én került sor a Kölcsey Művelődési Központban. Porkoláb Gyöngyi a program debreceni vezetője, a Kőr Dáma Egyesület elnöke elmondta, hogy az idei irodalmi pályázatra kilenc debreceni iskolából és egy óvodából 250 pályázat érkezett be. Valamennyi pályamunka értékét az egyedisége jelenti, az a bátorság, hogy kibújva a hétköznapok páncéljából saját gondolataikat, érzéseiket fogalmazták szöveggé a gyermekek.

A zsűri elnöke Vranyecz Artúr, a Csokonai Színház színművésze értékelte a pályázatokat, összegezte a tapasztalatokat.

A  zsűri 24 pályázatot díjazott, két korosztályban, három kategóriában. A legeredményesebb felkészítő pedagógusok is elismerésben részesültek.

A vers kategória I. helyezettje Neisz Kinga Enikő iskolánk 7.a osztályos tanulója lett, az alábbi versével.

Az én szívem 

Ha a szívembe látnál,
Egy más embert találnál.
Pedig kívülről úgy látszik,
Hogy semmi sem hibádzik.

De belül a sok tövis
Csak gyűlik, egyre gyűlik!
Ez a bánat tövise,
Nem húzza ki senki se.

Az én szívem csupa seb,
Soha nem gyógyuló heg.
Csak a bánat virágzik.
Mert valaki hiányzik!

Fáj ez nekem, nagyon, nagyon!
Ez tölti ki minden napom.
Nem kívánom senkinek,
Amit én most átélek!

Erre nincsen semmi gyógyszer,
Nem takarja semmi kötszer.
Maradt hát az idő így,
Ami engem meggyógyít.

S addig is majd mosolygok,
Segítek és gondoskodok.
Mert öröm ez énnekem,
Boldogságom ebben lelem.

Enikő felkészítő tanárai: Makai Judit és Nagy Sándor

/container -->