Beszámoló az Európai Autómentes nap eseményeiről

Szeptember 23-án tartottuk iskolánkban az autómentes nap eseményeit.

A „legzöldebb osztály” cím elnyeréséért pusztán annyit kellet tenni a tanulóknak, hogy környezetbarát módon jöjjenek ezen a napon iskolába. A legtöbben gyalogosan illetve kerékpárral érkeztek iskolába. A „legzöldebb osztály” címet ebben a tanévben a 7.a osztály nyerte el, megismételve a tavalyi elsőségét.

A tanulóinkat egész nap az udvaron összeállított kerékpáros ügyességi pálya várta. Közel 100 tanulónk próbálta ki magát az ügyességi pályán.

A délelőtt folyamán iskolánk 5 fős csapata Gazdag Ádám tanár úr vezetésével csatlakozott a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium hagyományos zeleméri kerékpártúrájához, melyre a debreceni ökoiskolákat is meghívták.

A második évfolyam minden tanulója teljesítette a gyalogos illetve kerékpáros közlekedési pályát, majd közösen megoldották a gyalogos közlekedési tesztet.

A felsős osztályok a kerékpáros közlekedés szabályait beszélték meg osztályfőnöki órákon.

Fazekas Sándorné         
ökológiai munkaközösségvezető

 

 

 

/container -->