Ferdinánd, a földikutya Debrecenben járt

2018. október 13-án a Vadonleső program Józsára érkezett, hogy az év emlősét, a földikutyát népszerűsítsék, megismertessék az érdeklődőkkel.

Iskolánk negyedikes és ötödikes tanulói vették részt az ismeretterjesztő előadáson a Józsai Közösségi Házban. Először Ferdinánd a földikutya segítségével megismerték az év emlősének legfontosabb tulajdonságait, szupererőit. Majd megnézték a Vakrandi a földikutyával című kisfilmet, amely során a földikutya élőhelyére „utazhattak” el a gyerekek a kutatókkal együtt. Különböző feladatok megoldása után végül két élő földikutyát is láthattak a gyerekek. Az 1.b osztályosoknak nagy szerencséjük volt. A józsai könyvtárban tett látogatásuk során ők találkozhattak először a földikutyával.

Délután iskolánk 20 fős csoportja is részt vett azon a sétán, mely során felkerestük a józsai legelő természetvédelmi területét, ahol a földikutya felszíni nyomát kerestük. Ez a legelő azon kevés helyek egyike hazánkban, ahol természetes körülmények között élnek földikutyák.

Köszönjük az Agrárminisztérium Vadonleső programjának és a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársainak ezt a tartalmas és izgalmas napot.

 

/container -->