A Föld Hete Programok a Gönczyben

 

A programokon készült képek megtekinthetőek az adott nap címére kattintva.

2017. április 19. Látogatások Napja

A rossz idő miatt ezen a napon az ötödikesek a Tócó patak vizét nem a mederből közvetlenül merve vizsgálták meg, hanem az előző napon gyűjtött mintát tanulmányozták a tantermekben. Elvégezték a Bisel vizsgálatot, fizikai, kémiai tulajdonságokat figyeltek meg. Nagyító használatával gerinctelen élőlényeket kerestek és találtak a mintákban.

A felsőbb évfolyamok buszra szálltak és látogattak el:

  • a hatodikosok a Nagyerdei Vízmű telepre, ahol az ivóvíz útját kísérhették végig;
  • a hetedikesek a Szennyvíztisztító telepen tanulmányozták, hogy a szennyvízből hogyan, milyen folyamatok eredményeképpen lesz újra ivóvíz tisztaságú víz;
  • a nyolcadikosok pedig a lakossági hulladékudvarba látogattak, ahol a szelektív hulladékgyűjtés jelentőségéről győződhettek meg.

2017. április 20. „Bemutatjuk az év élőlényét úgy, ahogy még nem láttad!” kisfilmkészítő pályázat eredményhirdetése

A debreceni iskolák számára meghirdetett kisfilmkészítő pályázatra 9 pályamű érkezett. Nagyon eltérő életkorú gyerekek (harmadik osztálytól tizedik osztályig) tartották fontosnak, hogy ilyen módon mutassanak be az év élőlényei közül egy általuk választottat. Megismerkedhettünk a harcsával, a mocsári békával, a mogyorós pelével, a nagy szarvasbogárral és a vadalmával. A kisfilmkészítő pályázatot a Hortobágyi Nemzeti Park és a Médiacentrum Debrecen Kft. támogatta. Így az első három helyezett csapat és segítő tanáraik a Hortobágyon található Vadasparkba látogathatnak el. A különdíjjal jutalmazott csapatok pedig a Médiacentrum Debrecen Kft. által felajánlott látogatást nyerték el a Debrecen Televízió médiaműhelyében. Az eredményhirdetésen megtekintettük a beküldött kisfilmeket, majd a zsűri értékelte azokat.

A kisfilmek itt tekinthetőek meg.

Eredmények:

  1. helyezett: A nagy szarvasbogár. Készítette: a Beatles csapat (Palczert Zoltán, Balla Péter, Kocsán Sándor Kristóf, Halász Nóra 10. évfolyam) Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium, Támogató tanár: Sümeginé Vitális Éva
  2. helyezett: A vadalma. Készítette: a Biomcicák csapat (Kati Zsanett, Kapási Csenge, Csőke Mariann, Forgács Judit 10. évfolyam) Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium, Támogató tanár: Sümeginé Vitális Éva
  3. helyezett: A mogyorós pele. Készítette: „Bokaza” csapat (Magyar Botond, Lévai Kamilla, Loós Zalán 4. évfolyam) Debreceni Gönczy Pál Általános Iskola, Segîtő: Sárosi Brigitta, szülő

Különdíjas:

A harcsa. Készítette: a Debreceni Dózsa György Általános Iskola 3.b osztálya, tanító nénik: Dr Hunyadiné Pintér Andrea, Barczikay Zsuzsanna (31 fő)

A vadalma. Készítette: Almamolyok csapat (Barta Zsuzsa, Cséke Réka, Békési Zsanett, Kerekes Eszter, Papp Zsuzsa, Nagy Boglárka 8. évfolyam) Debreceni Fazekas Mihály Általános Iskola, Támogató tanár: Kozsupné Salánki Ildikó, Technikai segítő: Belkó Dávid

2017. április 21. A szelektív hulladékgyűjtés napja

A szelektív hulladékgyűjtés napját megelőző héten az iskolánk 7-8. évfolyamos tanulói már elkezdték a hulladékgyűjtés népszerűsítését. Az AKSD Kft. által készített plakátokat és szórólapokat személyesen juttatták el a józsai településrész lakosaihoz. A kedvezőtlen időjárás ellenére pénteken reggel 7 órakor megkezdődött a papír és az elektronikus hulladék gyűjtése. 11 órára az első elektronikus hulladékot tartalmazó nagy konténer megtelt, amit az AKSD még a délelőtt folyamán kicserélt. A végül napsütésessé vált, de csípős időben a gyerekek, a szülők és a józsai lakosok folyamatosan hozták a feleslegessé vált papír és e-hulladékot.

Iskolánk összesen 10 tonna papírt és 7,1 tonna e-hulladékot gyűjtött.

Köszönet mondunk mindazoknak, akik gondoltak a környezetükre és iskolánkra, így hozzánk hozták az összegyűjtött újrahasznosítható hulladékot.

A legtöbb papírt gyűjtő osztályok:

Alsó tagozat:

1. hely: 3. b osztály 1028 kg
2. hely: 4. b osztály 573 kg
3. hely: 3. a osztály 476,5 kg

Felső tagozat:

1. hely: 5. b osztály 1332 kg
2. hely: 7. b osztály 1290 kg
3. hely: 5. a osztály 1110,5 kg

 

2017. április 25. „Az év élőlénye” projekt bemutató

Az osztályok a március 15-i ünnepség végén kihúzták azt az év élőlényét, amelyet igyekeztek minél többféle szempont szerint bemutatni az iskola közösségének.

Az első két évfolyam osztálykeretben, több foglalkozáson keresztül ismerkedett az általuk választott év élőlényével, a hóvirággal, a nagy szarvasbogárral és a tengeliccel. Munkájukról tabló formájában illetve a foglalkozásokon készült képek bemutatásával számoltak be.

Kedd délután a harmadik évfolyamtól kezdődően az aulában gyűlt össze a gyereksereg és tekintette meg az egy hónap alatt elkészült munkákat. Láttunk prezentációkat, elkészített maketteket, szebbnél szebb rajzokat, kisfilmet, meghallgattuk József Attila Szeretném, ha vadalmafa lennék! című versét, a gyerekek által írt mesét.

Az aula kiállítóhelyeire Gárdonyi Sándor tanár úr kitette azokat az év élőlényeit ábrázoló rajzokat, amelyeket a tanulók rajzórákon készítettek.

Ezen a délutánon sok hasznos és érdekes információt hallottunk és láttunk a vadalmafáról, a hóvirágról, a világító tölcsérgombáról, a harcsáról, a nagy szarvasbogárról, a tengelicről, a mogyorós peléről és az égkékről.

2017. április 26. Komplex természettudományi vetélkedő

A Föld hetét hagyományosan a felső tagozatosok részére rendezett komplex vetélkedővel zártuk. Külön vetélkedtek az 5-6. osztályosok és a 7-8. osztályosok.

Az 5-6. osztályosok a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos interaktív feladatot oldottak meg. A Föld bolygóval és kísérőjével, a Holddal kapcsolatos totót töltöttek ki. Hazánk egyik legérdekesebb és tőlünk legmesszebb lévő nemzeti parkjával, az Őrséggel ismerkedtek, és válaszoltak a feltett kérdésekre. Végül térképhasználati ismereteikről adtak számot.

A vetélkedőt az 5. a osztály Almalé csapata nyerte. Csapattagok: Kállai Zsolt, Kovács Kristóf, Sperka Lóránt és Szentesi László.

A feladatokat Benedek Gyöngyi, Szegedi Erika és Fazekas Sándorné állította össze.

A 7-8. osztályosok megismerkedtek a skót vízikerékkel, és válaszoltak a vele kapcsolatos kérdésekre, beszámoltak a vízszennyezés lehetséges okairól, és kitöltöttek egy energiatesztet. Az utolsó gyakorlati feladatként használati tárgyat kellett készíteniük PET-palackokból.

A vetélkedőt a 8.a osztály „Első helyezett” csapata nyerte meg. Csapattagok: Bacsó Máté, Gólya Zsombor, Szatmári Lóránt és Tőzsér Krisztián.

A feladatokat Tóth Enikő állította össze.

/container -->