A Vidékfejlesztési Minisztériumban mutatta be ökológiai szemléletű helyi nevelési rendszerét a Gönczy Pál Általános Iskola

2013. február 1-jén Budapesten, a Vidékfejlesztési Minisztériumban zajlott a „Vesd bele magad!” elnevezésű program értékelő konferenciája. A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége - AGRYA által indított program arra hivatott, hogy ismét előtérbe helyezze a természettel való kapcsolatot, hogy a diákokkal megismertesse a helyben előállított termékek fontosságát. A gyerekeken keresztül a szüleik is tartsák fontosnak, és értéknek a maguk által termelt zöldségféléket. A díszkertekben legyen kis konyhakerti parcella is, segítve ezzel az önellátó háztartások létrejöttét. Ehhez az AGRYA ingyenesen biztosított vetőmagot az intézményeknek, és a programot vállaló diákoknak.
A programban 339 iskola vett részt az országban. Megtisztelő volt a felkérés, hogy egy vidékfejlesztési programban éppen egy nagyváros általános iskolája mutathat követendő példát.
Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter nyitó előadását követően Dr. Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár méltatta a környezeti nevelés fontosságát, a természethez való visszatérés helyét a köznevelés megújuló rendszerében.
A szponzorok bemutatását követően az előadások sorát Agárdiné Burger Angéla igazgató folytatta, a Gönczy Pál Általános Iskola  szemléletmódváltást segítő pedagógiai rendszerének bemutatásával, a „Vesd bele magad!” program rendszerbe illesztésének lehetőségeivel.


A technika, életvitel és gyakorlat tantárgy kerettantervi tartalmáról, a Vesd bele magad program megvalósíthatóságáról  Fodorné Magyar Ágnes, az iskola igazgató helyettese tartott előadást.

Az iskola örömmel vállalta a konferencián részt vevők által kért mentori segítséget, a saját programjának ismertetését más megyék intézményei számára.