GÖNCZY

Kiváló eredménnyel szerepeltek tanulóink a Tóth Árpád Gimnázium tanulmányi versenyén

Az idei tanévben is szorgalmasan és nagy alázattal készültek a 8. évfolyamos diákjaink az első igazán komoly megmérettetésükre, a középiskolai központi felvételi vizsgára.

A korábbi évekhez hasonlóan a Tóth Árpád Gimnázium tanulmányi versenyt szervezett a szóbeli felvételi vizsgatárgyakból a nyolcadik osztályos tanulóknak. A versenyen való részvétel amellett, hogy segíti a sikeres felkészülést, a legeredményesebb tanulók számára mentességet is ad a szóbeli vizsga alól.

Iskolánkból ebben a tanévben 12 tanuló élt ezzel a lehetőséggel matematika, magyar, történelem és biológia tantárgyakból.

Nagy volt az öröm és a büszkeség, hiszen matematikából két tanulónk is bekerült a top ötbe!

Czagány Dénes 8.a osztályos tanuló a verseny legeredményesebb diákja lett 100 %-os, hibátlanul megoldott verseny feladatsorral. Papp Sára 8.b osztályos tanuló is a megye 3. legjobbjaként szerepelt kimagasló eredménnyel.

Szeretettel gratulálunk mindkét diákunknak!

Köszönjük Gyimóthyné Rácz Andrea tanárnő 4 éves munkáját és a tanulók felkészítését!