GÖNCZY

Az év élőlényeit vették górcső alá

Kreatív projektekkel, színes előadásokkal kápráztatták el a diákok a szakmai zsűrit iskolánk vármegyei versenyének április 30-án, csütörtökön tartott döntőjén.

Második alkalommal rendezte meg a Debreceni Gönczy Pál Általános Iskola a „Sztárfajok nyomában” – Az év élőlényei gyerekszemmel címet viselő természettudományi versenyt. A tavalyihoz hasonlóan idén is vármegyénk általános iskoláiban tanuló 3-4. és 5-6. osztályos tanulók jelentkezhettek a megmérettetésre. A cél most is az volt, hogy a gyermekek közelebbről megismerhessék az év fajait, és úgy mutathassák be őket, ahogyan azt a gyermekszem látja.

Szívvel-lélekkel

Az első fordulóban projektmunkát készítettek a versenyzők az általuk kiválasztott élőlény legfontosabb jellemzőit figyelembe véve. Készült sok más mellett társasjáték, lapbook és rajz is. A döntőbe bejutott diákok az alkotásokat április 30-án, csütörtökön a Gönczy főépületében tartott eseményen személyesen is bemutatták a szakmai zsűrinek. Bebizonyították: mindent megtanultak egy-egy élőlényről. A versenyzők közül többen készültek prezentációval, és voltak, akik a művészi tehetségüket is megcsillantották: verssel, énekkel, „jelmezes” szerepléssel kápráztatták el a közönséget.

A legfontosabb feladat

A bemutatókat követően a szakmai zsűri elnöke, dr. Aradi Csaba ökológus, a Hortobágyi Nemzeti Park nyugalmazott igazgatója, a Gönczy Tehetségsegítő Tanács tagja, a Future of Debrecen Egyesület elnöke, Debrecen díszpolgára értékelte a nap eseményeit. Kiemelte: a természet, a biológiai sokféleség megőrzése a mindennapjaink egyik legfontosabb feladatává vált. – Sokat hallunk a klímaváltozásról, arról, hogy ez milyen problémákat okoz a világban, de van egy másik szörnyű esemény, ami a háttérben zajlik, a biológiai sokféleség eltűnése, változása. Sokan nem is tudják, hogy évente több ezer faj tűnik el – hangsúlyozta.

Az év élőlényei 365 napra elnyerik a reflektorfényt, ezzel együtt azt a figyelmet, mely fajuk fennmaradásának fontosságát hangsúlyozza. A versenyen résztvevő diákok tanúbizonyságot tettek arról, számukra igen fontos a környezetvédelem, az állat- és növényvilág biztonságának megőrzése. A versenyre való felkészüléssel közelebb kerülhettek a természetvédelem témájához, és jobban megismerkedhettek a körülöttük lévő élővilággal.

Versenyeredmény

A döntőben összesen nyolc tanuló vett részt. A szakmai zsűri a döntéshez figyelembe vette az elkészült pályamunkák kreatív megvalósítása mellett a gyermekek előadókészségét és naprakész tudását.

3-4. osztály korcsoport

I. Belovecz Boglárka (Debreceni Dózsa György Általános Iskola)

II. Fári Bence (Debreceni Dózsa György Általános Iskola)

III. Zombor Sándor (Debreceni Dózsa György Általános Iskola)

5-6. osztály korcsoport

I. Makó Liza Gréta (Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola)

II. Jánószky Jázmin Lenke (Csapókerti Általános Iskola)

III. Lénárt Kinga (Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola, Bocskai István Tagiskolája, Nagykereki)

A verseny döntőjén megjelent valamennyi diák értékes ajándékcsomaggal térhetett haza, a dobogós helyet elért gyermekek emellett családi élménnyekkel gazdagodtak. Gratulálunk minden döntőbe jutott versenyző kiváló szerepléséért!

Az esemény a Munkaiskola Alapítvány támogatásával valósult meg.