GÖNCZY

Megkezdődik az iskolás élet…

Hetek óta csendben pihent, de most újra megszólalt a Debreceni Gönczy Pál Általános Iskola csengője, s ezúttal az újrakezdést hirdette. Iskolánk tanévnyitó ünnepségét 2026. augusztus 31-én, hétfőn délután tartottuk. Minden alkalommal izgalmas pillanat a hosszú idő után érkező találkozás, a mostani pedig igazán különleges volt. A gönczys diáksereget ugyanis az új tanévben új iskolavezetés köszöntötte: Ignáth Ildikó Andrea igazgató asszony, Makranczyné Pete Regina és Csernus Sándor igazgatóhelyettesek.

A megnyitóünnepségen igazgató asszony üdvözölte a gyermekeket, a szülőket és a pedagógusokat, majd ismertette: célja egy olyan erős és biztonságot jelentő közösség építése, amelyben jó találkozni egymással, ahol jut idő egy kedves szóra, és amelyben senki nem marad egyedül a gondjaival, amelyben mindig van segítség. – Az iskola sokkal több az épületnél, a tantermeknél; több tanóráknál, felméréseknél, jegyeknél és feladatoknál. Az iskola mi vagyunk: a gyerekek, a pedagógusok, a segítő kollégák, a technikai dolgozók és a szülők – fogalmazott. 🫶Köszöntőjét követően üdvözölte és diákká fogadta intézményünk első osztályos tanulóit, majd hivatalosan is megnyitotta a 2026/2027-es tanévet.

Ünnepségünk színvonalas műsorát köszönjük a résztvevő 4. évfolyamos diákoknak. Felkészítő munkájáért köszönet Simonné Szücs Zsuzsanna és Somogyi Viktória tanítóknak. Továbbá köszönet a DVSC Futball Zrt. nagylelkű felajánlásáért, mellyel iskolánk legifjabb gyermekei gazdagodhattak.

Induljon az új tanév! Hajrá Gönczy!